Erős Gábor - játékvezető
1971. Szeptember 05.
Eredményei:
A játékszabályokból 1994-ben Budapesten tett vizsgát, ezt követően különböző labdarúgó osztályokban szerezte meg a szükséges tapasztalatokat. Első mérkőzése partjelzőként 1994. augusztus 27., a Nagysáp–Tarján, az első mérkőzése játékvezetőként 1994. augusztus 27., a Nagysáp-Tarján ifjúsági találkozó, az első felnőtt mérkőzése 1994 október 24., a Dömös–Kesztölc találkozó volt. 1996-ban már az NB. III-ban vezetett a mérkőzéseket. Ellenőreinek, sportvezetőinek javaslatára 1998-ban utánpótlás játékvezető lett, majd 1999-ben az országos keretben, NB. II-es játékvezetőként szolgálta a labdarúgást. 2000-ban került a nemzeti I. osztályú asszisztensek közé. Első NB I-es mérkőzése 2001. március 17-én a Videoton–Újpest bajnoki mérkőzés volt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Játékvezető Bizottságának felterjesztésére 2003-ban lett nemzetközi partjelző, asszisztens, a Nemzetközi Labdarúgó-Szövetség (FIFA) játékvezetői, partbírói keretének tagja. Az UEFA által készített Convention programjának magyarországi arca volt. Ez egy rövid film ahol minden országból képviselte valaki saját hazáját.
2006-ban Portugáliában, partbíróként részese volt az U21-es utánpótlás Európa-bajnoki tornának. Kelet Európából egyedül vett reszt és egészen az elődöntőig maradhatott.
2007-ben Kanadában az U20-as labdarúgó-világbajnokságon Vámos Tiborral, Kassai Viktor állandó segítőjeként működött közre.
2008-ban Kína fővárosa, Peking adott otthont a XXIX., a 2008. évi nyári olimpiai játékok labdarúgó tornájának, ahol Kassai Viktor állandó segítőjeként egy csoportmérkőzésen, az Argentína – Ausztrália és az Argentína – Nigéria (1:0) döntő találkozón működhetett közre. Először volt Magyar hármas olimpiai döntőben
2009-ben Kassai Viktor játékvezető segítőjeként, Vámos Tibor partbíró és Bognár Tamás negyedik bíró társaságában, a Bahrein-Új-Zéland (0:0) találkozón partbíróként szolgálta a labdarúgást. Tudni kell ez egy interkontinentális play-off mérkőzés volt. Utoljára ilyet Puhl Sándor vezetett.
2009-ben Nigériában rendezték az U17-es labdarúgó-világbajnokságot, ahol megszokott, állandó társaival három mérkőzésen foglalkoztatták. Viktorral Európából egyedül szerepet kaptak a bronz mérkőzésen. Gábor itt az 5. játékvezető volt.
A FIFA 2010. február 5-én kijelölte a (június 11.-július 11.) közötti dél-afrikai világbajnokságon közreműködő harminc játékvezetőt, akik között ott volt. Európát10 játékvezetői trió képviselte.
Dél-Afrika rendezi a XIX., a 2010-es labdarúgó-világbajnokság döntő küzdelmeit, ahol a Brazília–Észak-Korea (2:1) és a Mexikó–Uruguay (0:1) csoporttalálkozókon, valamint az Egyesült Államok-Ghána (1:2) nyolcaddöntőn, valamint a Spanyolország-Németország (1:0) elődöntőn partbíróként szolgálta a labdarúgást. Partbírói mérkőzéseinek száma: 4
2008-ban a Komárom–Esztergom megye legjobb játékvezetőjeként bronz fokozatú kitüntetést kapott. 2008-ban A Komárom Esztergom Megyei Önkormányzat Több évtizedes példamutató és kiemelkedő sport tevékenységének elismeréséül kitüntette. Természetesen mindezek mellett a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat az Olimpia után mint olimpiai résztvevő külön elismerésben részesült. 2009-ben a legjobb asszisztens lett Magyarországon a Játékvezető Bizottság döntése értelmében.
A 2010-es világbajnokság után rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak nála! Nem csak a pályafutása hanem az élete is veszélybe került. Kitartása és akarata a kezdeti nehézségeken átsegítve újra a csúcsra repítette!
2010-ben a Hivatásos Labdarúgók Szervezete a 2010/11-es bajnoki év legjobb asszisztenseként díjazta.
2011.május 28-án a Wembley stadionban megrendezésre került Manchester United-Barcelona Bajnokok ligája mérkőzés 1.számú asszisztense.
A döntő után a mérkőzésre készített egyedi mezét árverésre bocsájtotta!A mez rekord összegért 455000ft-ért került értékesítésre. A befolyt összeget a Magyar Rákellenes Liga és a Gyermekrák Alapítvány kapta!
Magyarország legsikeresebb asszisztensének mondhatja magát és természetesen egy igazi példa a kitartásra és alázatra.
http://tv2.hu/magellan/video/az-igazi-meccs-palyan-kivul-a-partjelzo-kuzdelme-a-rakkal































