Vajda Attila - kajak-kenu
1983. Március 17. (Szeged)
Vajda Attila 1983. március 17. született Szegeden. Elég korán, már 10 évesen megismerkedett a kenuzással. Szintén igen fiatalon 1997-ben már nemzetközi viadalokon indult, és 1998-tól folyamatosan tagja a Magyar Kajak-Kenu válogatottnak, korosztálynak megfelelően.
Első kiemelkedő sikerét felnőtt versenyzőként 2004-ben érte el. Az athéni olimpián bronzérmet szerzett, azóta pedig felfelé ível pályafutása. Legnagyobb eredménye az olimpiai bajnoki cím megszerzése (2008, Peking), amelynek igazán nagy értéke, hogy az ötkarikás játékokon az egyetlen egyéni aranyérem volt. Az elmúlt 7 évben több világbajnoki, Európa-bajnoki és Világkupa aranyérem gyarapítja a kenus éremgyűjteményét.
Attila igen elhivatottan készül az újabb ötkarikás játékokra (London 2012) és szeretne történelmet írni azzal, hogy megvédi címét. A szegedi versenyző nevét 2008 óta már jól ismeri az ország. Amellett, hogy több világkupát, Európa-bajnokságot és idén világbajnokságot nyert, elhivatott a karitatív tevékenységekben is. Puskás Ferenc után például őt választották az SOS Gyermekfalvak magyarországi nagykövetévé, idén pedig Schmitt Pál köztársasági elnök az ország önkéntességi nagykövetévé nevezte ki. Attila munkáját, sportolói akaratát és sikereit, tevékenységét és törekvéseit tehát elismeri az ország.
Kiemelt elismerései:
Az év sportolója Magyarországon (2008)
A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2008)
Köztársasági Aranyérdemrend-kereszt (2004)
Prima Primissima díjazott (2008)
Magyarország Önkéntességi Nagykövete (2011)
Nagyköveti munkái:
2009 óta az SOS Gyermekfalvak magyarországi nagykövete
2008 óta a KUL Alapítvány fővédnöke
2009 óta Pusztamérges hátrányos helyzetű település jószolgálati nagykövete
2011-ben Magyarország önkéntességi nagykövete
Eredményei:
Olimpiai bajnok ( 2008)
Olimpiai bronzérmes (2004)
Világbajnok ( 2007, 2011)
Európa-bajnok ( 2007, 2009)































